Számomra is ismerős érzés ez, én is voltam ilyen élethelyzetben. Nehéz, kilátástalan, ijesztő, egyszerűen nem találtam fogást a saját életemen. Ebben az állapotomban kerültem Gabihoz, a coachomhoz.Az első találkozásunkkor leültetett, kaptam egy köteg post-itet, egy tollat, és a kérdést: mi van most? Nem értettem. Mi az, hogy mi van most? Mikor? Hol? A munkahelyemen? Az életemben? De nem kaptam több instrukciót, csak ennyit: mi van most? 1 post-it = 1 szó vagy gondolat. Belül iszonyat dühös lettem, de mivel elég erős megfelelési kényszer működött még bennem, elkezdtem írni: hétfő, 14 óra, délután, szeptember.
Aztán ott maradtam még 40 percig ezzel a kérdéssel. Amikor már minden felszínes, üres szó elfogyott, a szoba minden tárgyát papírra vetettem, már csak magamat tudtam figyelni és vizsgálni. És kiszakadt belőlem minden érzés, keserűség, fájdalom, düh, ami bennem tombolt. Aztán amikor ezt kiadtam magamból, előkerültek a jó élmények is. 50-60 teleírt post-it hevert előttem.
A cetliket csoportosítanom kellett, bármilyen általam gondolt rendszer szerint, majd megnéztük a pozitív és negatív gondolatok arányát is. Volt sok sírás meg nevetés, és végre az az érzés, hogy nem sodródom, nem zuhanok, megállítottam a széteső világomat. Rálátok, átrendezhetem, átalakíthatom.
Igen, van olyan, hogy semmi sem jó. Az a fontos, hogy ne ragadjunk bele. Tudod, ahol a figyelem, ott az energia. Csatornázd az energiát a kiút keresésébe. Fókuszálj, kapcsolódj önmagaddal!